Szerda reggel irtó idegesen lépkedek az iskola felé. Az elmúlt két hétben próbáltam megtanulni négy évnyi középiskolás történelem anyagot, hogy az emelt szintű érettségin közel maximum pontot érjek el.  Folyamatosan kavarognak a gondolatok a fejemben: mohácsi csata, hidegháború, rendszerváltás, abszolutizmus, gulyáskommunizmus.. Bevillan, hogy Rákóczit nem is néztem át, de azzal a lendülettel rögtön el is kalandoznak a gondolataim. Meglátok egy lányt az utca végén, aki pont úgy néz ki, mint én tizennyolc évesen. Már nem érdekel Rákóczi és Napóleon, csak az, hogy ha találkozhatnék az érettségiző énemmel, mit mondanék neki?! Motiváló lennék vagy egy nagy csalódás? Így a maradék anyag átnézáse helyett  egy beszélgetés játszódik le a fejemben a 18 éves önmagammal.

„ -Te megint itt? Nem volt elég egyszer? Azt hittem sínen lesz az életed 30 éves korodra. Vagy mennyi is vagy, 40? Mi történt veled az elmúlt években?

-Tudod az életben nem lehet mindig csak előre menni. Időnként megállok, körülnézek és újratervezek. És ha a sors úgy hozza, hogy újra le kell érettségiznem, akkor lenyelem a békát, mert a várható eredmény többszörösen kárpótol. Közgazdász lettem és nagyon izgalmas munkáim vannak, sok érdekes országban jártam a munkám során, pont ahogy terveztük. Most azért vagyok itt, mert megint tanulnék tovább, egészen konkrétan a munka pszichológiában szeretnék elmélyedni.

-Jó jó értem.. akkor jó érettségit. És sok sikert neked, nekünk. „

Szerintem ezzel a tárgyilagos, érzelemmentes, magyarázkodó szöveggel nem sikerülne meggyőznöm a 18 éves énemet.

Befordulok az iskolába és rögtön a zsigereimben érzem miért akartam annyira menekülni onnan. Fél órával az érettségi megkezdése előtt toppanok be a terembe, ahol közlik velem, hogy elkéstem. Döbbenten állok az ajtóban, mire rám szólnak, hogy talán siessek, ha már úgyis késtem. Leülök az első székre, ami mellett amúgy is megálltam és nézek ki a fejemből fél órán keresztül. A tanárok utasítgatnak és terelgetnek, feleslegesnek tűnő instrukciókat adnak,érzésem szerint jobban izgulnak, mint mi vagy csak szeretik magukat fontosnak érezni. Mivel már minden könyvet régen el kellett pakolni, megint egyedül maradok a gondolataimmal. Utoljára az iskolában volt ilyen érzésem, ahol:

Szóval nagyon sok mindent megtanulunk az iskolában, ha pedig választani kellene, hogy mi maradjon ki a tananyagból, nem tudnék érdemben dönteni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a lexikális tudáson kívül nagyon nagy szükség van az önismeretre az élet minden területén, így pályaválasztáskor és munkahely választáskor is. Ha tisztában vagyunk a képességeinkkel és a határainkkal, könnyebben fejlesztjük magunkat, és az életben/munkahelyen felmerülő akadályokat is könnyebben vesszük, azt már meg sem említem, hogy talán olyan munkahelyre kerülünk, ami tökéletesen megfelel az igényeinknek.

Még egyszer utoljára próbálok koncentrálni a mohácsi csatára, mert ma az a fontos, ma utoljára, de holnap elkezdek egy online önismereti tréninget. Azt hiszem egy szakembert is felkeresek, akivel jó lenne átbeszélni az elmúlt évek tapasztalatait és levonni a helyes konzekvenciákat.

Sok sikert kívánunk mindenkinek egy új álláshoz vagy akár egy teljesen új karrierhez!

A Home Office Hungary csapata

https://www.facebook.com/homeofficehungary/

https://homeofficehungary.hu/oneletrajz-tanacsadas-es-eletvezetesi-tanacsadas/#takacsmagdolna