Most írt az egyik legjobb barátom, hogy ki fogják rúgni a munkahelyéről. Ez már tuti. Meg az is, hogy fél órán belül csöngeni fog a telefonom, és miután végighallgattam a történetet, adnom kell valami megnyugtató választ. Mivel van még egy kis időm, átgondolom a helyzetét és próbálok felkészülni, hátha sikerül egyszerre megértőnek, kedvesnek, támogatónak, biztatónak, pozitívnak, asszertívnek, visszafogottnak, jó hallgatóságnak és felemelőnek lennem.

Elgondolkodom, bepötyögöm a google-ba a kirúgás és feldolgozni szavakat, de nem jutok közelebb a megoldáshoz.

Természetesen nem ért meglepetésként a hír, már jó ideje beszélgettünk róla, hogy valami készül ellene, gondolkodott is, hogy tovább lépjen-e, de még nem jött el az idő és reménykedett benne, hogy ez esetleg csak átmeneti állapot. Nem könnyű megfelelő új munkát találni, felmondani új állás nélkül pedig rizikós. Emlékeim szerint az egész szituáció egy párkapcsolati problémához hasonlított, így a tanácsaim is ilyen jellegűek voltak.

Most már komolyan kezdek aggódni, hogy mit fogok neki mondani a telefonban, mert csupa vállalhatatlan közhely jut csak eszembe hirtelen. Sosem bírtam az időnyomást. Ésss megcsörren a telefonom. Bőszen hallgatok és bólogatok, közben pedig elkalandoznak a gondolataim. Mentségemre legyen mondva, ezt a történetet nem először hallom. Viszont hirtelen beugrik: engem is rúgtak már ki.

Ezt az élményt olyan mélyen elnyomtam magamban és addig csiszoltam és alakítgattam tökéletessé, amíg árnyéka sem lett a valóságnak.

Hogy miért nyomtam el? Mert a család előtt ciki, a barátok pedig megértőek, de azért nekik is kellemetlen bevallani, mert kétszer meggondolják, hogy beajánlanak-e a következő pozícióra, ami lássuk be - teljesen jogos. Kicsit olyan mintha priuszom lenne. Az emberek fejében megfordul a kérdés, hogy mi lehet a probléma? Nem voltam jó munkaerő? Persze azon voltam, hogy minden erőmmel győzködjem a hallgatóságomat a rossz körülményekről, a gonosz főnökről és a kiállhatatlan munkatársakról, de láttam a szemükben a kétséget. A kétséget, ami valójában a bennem lévő kétséget tükrözte vissza. Na ezen a ponton döntöttem úgy, hogy beleállok a felelősségbe, és megnézem mit tanulhatok a hibáimból. Ha már elkövettem őket, valami hasznot is húzzak belőlük :)

Most volt egy hosszabb szünet a telefonban és szerintem mondanom kellene valami okos és tömör mondatot. Legyen az, hogy „Szerintem te vagy a legjobb munkaerő és nem értékelnek téged eléggé, ha ez így van, márpedig így van, akkor ilyen helyen neked nincs maradásod.” Huh, ezzel nyertem egy szusszanásnyi időt.

Azt hiszem tudom, mivel fogom folytatni:

„Nagyon sajnálom, hogy ez történt. Ahogy korábban is mondtad, láttad az árulkodó jeleket csak nem volt meg a lehetőséged, hogy felmondj, a cég most úgy döntött, hogy nem várja meg amíg te elmész, mert látták, hogy bármennyire tehetséges vagy, nem fogsz itt maradni sokáig. Szóval fogd fel úgy, hogy feloldoztak az esküd alól és szabad vagy. Akik veled együtt dolgoztak, úgyis tudják az igazat, ahogyan te is, mással meg nem érdemes foglalkoznod. Azt az időt és energiát, amit azzal töltesz, hogy a régi munkahelyedet siratod fordítsd arra, hogy megtalálod a neked való munkát. Szeresd magadat annyira, hogy nem akarod bizonyítani a nyilvánvalót olyan embereknek, akiket valamilyen okból kifolyólag nem érdekelsz. Az elkövetkező idő nem lesz a legkönnyebb, de ahogy egy szakítást, úgy ezt is meg kell gyászolni, fel kell dolgozni és végül meg kell találni a tökéletes tálalását a történetnek. Most kicsit utazz, tanulj új dolgokat és éld azt az életet amiről eddig csak álmodni mertél!”

Úgy érzem lassan megnyugszik. Felajánlom, hogy bármikor kereshet és ezzel búcsúzunk egyelőre egymástól.

Neked pedig kedves olvasó, ígértem néhány tippet, amik segítségével könnyebb feldolgozni az elbocsájtást:

• Legyél dühös nyugodtan. Add ki magadból a feszültséget!

Az első gyakori reakció ilyenkor a düh.  A legjobb, ha elmész sportolni, futni, biciklizni a természetbe, vagy egy „dühöngő szobába”. Hidd el, élvezni fogod szétverni a cuccokat és minden stresszt ki tudsz adni.

• Találkozz a barátaiddal és mondd el nekik az igazat, az igazi barátok meg fogják érteni és téged ismerve, a legjobb vigaszt fogják kínálni. Ha előttük is felvállalod a felelősséget, úgy még hitelesebbé válhatsz előttük.

Egy közös beszélgetés, borozás vagy kocsmatúra a körúton csodákra képes. Ugyanezt persze alkohol nélkül is ki lehet eszközölni, a lényeg a baráti szeretet és az elfogadás támogató ereje.

• Csinálj meg egy olyan dolgot, amit eddig nem csináltál! Próbálj ki egy olyan hobbit amit eddig nem. A komfortzóna tágítása növeli az önbizalmad.

Tudom ilyenkor mindenki arra gondol, hogy mivel nincsen munkám, ezért nagyon kell spórolnom. Az ész nélküli költekezés nyilván nem a legjobb, de ha ezt az időd úgy fogod fel, mint két munka közötti lehetőség a töltekezésre, akkor máris értelmet nyer az önjutalmazás.

• Térj vissza a gyökerekhez! Menj haza a szülői házba és ülj le a gyerekszobádban! Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Ehhez képest Hogy alakult az életed?

Ezt a számvetést gondolatban is megteheted, anélkül, hogy hazautaznál. Csak nézd meg, mi is az, ami érdekel, mikor voltál utoljára kicsattanóan boldog. Egy ilyen áttekintés sokat segíthet az erőforrásaid megtalálásában és a szakmai utad alakításában.

• Ne félj segítséget kérni! Az életedet nagyban meghatározza a munkád vagy annak hiánya. Ha úgy érzed, hogy szívesen beszélgetnél egy szakemberrel a karrieredről, vagy a következő munkahelyedről, akkor keress fel egyet.

Nagyon jó, ha a barátainkkal meg tudjuk beszélni a problémáinkat, de sokszor nem látják át a helyzetet és bizonyára szubjektívek. Vannak szituációk, amikor egy külső tanácsadó hatékonyabban rá tud világítani a lényegre és meggyorsítható a munkahely elvesztésével járó "gyász„ folyamatát. 
https://homeofficehungary.hu/oneletrajz-tanacsadas-es-eletvezetesi-tanacsadas/#takacsmagdolna

Végül pedig csak annyit tudok tanácsolni neked, hogy tarts ki! Ezen az időszakon is túl fogod tenni magad, és pár év múlva már alig fogsz emlékezni erre a kellemetlenségre. Hagyj magadnak időt és gyászold meg. Akár egy szakításnál… legyél mérges magadra, majd a cégre, majd a főnöködre, a többi kollégára, az életre, és a külső körülményekre, majd vedd vissza a felelősséget, és nézd meg mi volt a te szereped ebben a helyzetben. Ha tanulsz belőle, a jövőben elkerülheted az ilyen helyzeteket. Elhiszem, hogy ijesztő munkanélkülinek lenni. Nem baj, ha hirtelen beadod kétszáz helyre csak, hogy „legyen valakid” és az sem baj, ha ebben az időszakban nem jön össze semmi. Pihenj, regenerálódj. Ha az első hónapban minden Tamásról és Péterről a volt kollégáid neve jut eszedbe, az is oké. El fog telni még pár hét, talán hónap, és már a régi munkahelyed címére sem fogsz emlékezni. És tudod mit. Akkor leszel jól. Tök jól.

A Home Office Hungary csapata,
https://www.facebook.com/homeofficehungary/

A cikk társszerzője: Takács Magdolna
Integrál szemléletű önismereti tanácsadó
www.lelkifejlodes.hu